1999. szeptember 16-án, kora reggel a műkertvárosi sorompó közelében, a kiserdő mellett egy félig lemeztelenített fiatal nő holttestére lelt egy munkába igyekvő járókelő. Az áldozat, M. Beáta kiskunfélegyházi volt, de Kecskeméten, egy főtéri cukrászdában dolgozott. A nőt megfojtották és megerőszakolták. A rendőrök optimisták voltak, mert az áldozat hasán, illetve a hüvelyében ondónyomokat találtak, úgy vélték, hamarosan megtalálják a gyilkost. Nem így lett. Több mint 350 tanút hallgattak ki, a lány ismerőseitől, munkatársaitól, a tetthely közelében élőktől DNS mintákat vettek, de egyik sem vezetett eredményre. Ráadásul néhány év múlva a technikai azonosítás még tovább fejlődött és kiderült az is, hogy az áldozat körme alatti védekezéséből eredő hámszövetminták azonosak azzal, aki megerőszakolta. A tettes azonban csak nem akart kézre kerülni. Aztán 2016 januárjában a fővárosi bűnügyi szakértői és kutatóintézetből  értesítették a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy egy rablás elkövetőjétől vett DNS minta egyezést mutat az 1999-es kecskeméti gyilkosság feltételezett tettesének a DNS profiljával. Több vizsgálatot is elvégeztek még, mire kiderült, hogy az azonosság száz százalékos. Ekkor kihallgatták a rablás miatt előzetes letartóztatásban lévő Z. Jánost, aki dabasi lévén nem tagadta, hogy ebben az időszakban Kiskunfélegyházán élt és Kecskeméten is gyakran megfordult, de az áldozat, Beáta fényképére azt mondta, nem ismeri.  

Újabb nyomozás, tanúkihallgatások kezdődtek és a rendőrök arra jutottak, hogy az akkor 23 éves  férfi még abban a cukrászdában is megfordult, ahol Beáta dolgozott, illetve az állomáson is összefuthattak nem egyszer, hiszen a nő minden nap hazajárt Kiskunfélegyházára a szüleihez.

Mivel az áldozat táskája, pénze és a mobiltelefonja is eltűnt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség - mivel a nemi erőszak bűntette már időközben elévült - aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg Z. Jánost. Ügyében a Kecskeméti Törvényszék Surányiné dr. Pólik Edina vezette büntetőtanácsa szerdán délután hirdetett ítéletet.

E szerint a 41 éves férfit emberölés bűntettében találták bűnösnek és ezért 14 év fegyházbüntetésre, valamint tíz év közügyektől eltiltásra ítélték. 

Z. János a nyomozás során nem tett vallomást, de a bírósági eljárás végén azonban - édesanyja hatására - elkezdett beszélni. E szerint valóban ismerte későbbi áldozatát, 1999. szeptember 15-én este az utolsó félegyházi vonat indulása előtt is találkoztak az állomáson. A férfi - elmondása szerint - megkérdezte tőle, hogy nem lehetne több is köztük, mire a nő igent mondott. Hosszan sétálni kezdtek a sínek mentén, majd egy erdős területen megálltak, csókolózni kezdtek, majd a nő azt kérte tőle, hogy üsse meg, mert ő durván szereti a szerelmet, majd pedig azt is kérte tőle, hogy szorongassa a nyakát. Megtette és csak a szeretkezésük végén vette észre, hogy a nő meghalt. Pánikba esett, elszaladt, de a táskáját nem vitte el. Aztán úgy került ki a rendőrök látóköréből, hogy egy másik ügyében lecsukták, vagyis míg a nyomozás zajlott és a DNS mintavételekkel keresték a tettest ő addig a börtönben ült. 

A bíróság nem fogadta el a férfi védekezését, egyrészt tanúk igazolták, hogy a nő nem a férfi által elmondott természetű és erkölcsű volt, másrészről az igazságügyi orvosszakértők szerint az áldozat sérülései egyértelműen a védekezéséből eredtek, nem pedig egy kölcsönös szeretkezésből. Azt azonban nem zárta ki a bíróság, hogy az emberölés nem szándékos volt, hanem esetlegesen következett be. A büntetéskiszabásnál a bíróság figyelembe vette az időmúlást és azt, hogy az elkövetés időpontjában lényegesen enyhébb volt a büntetési tétel.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, Z. János azonban enyhítésért fellebbezett.

A tárgyalóteremben az ítélethirdetéskor jelen voltak azok a rendőrök, akik az egykori, valamint a jelenlegi nyomozásban is részt vettek, valamint Beáta hozzátartozói, többek között az édesanyja, aki bíróság folyosóján meg is szólalt a kamerák előtt. Elmondta: a bánat nagy úr, a lánya halálát követően már semmi sem volt ugyanaz, aztán meghalt a férje, az édesanyja, őt pedig az éltette az elmúlt tizenhét évben, hogy hátha meglesz a lánya gyilkosa. Meglett, de nem érez elégtétel, véleménye szerint az életfogytiglani büntetés lett volna a reális.