Kapott egy esélyt, de nem állta ki a próbát

2017 dec 8
Megosztás

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy helybeli férfival szemben, aki próbára bocsátása alatt rövid időn belül öt helyre tört be, majd a nyílt utcán egy idős nőt is kifosztott.

A foglalkozás nélküli, alkalmi munkából élő 26 éves kiskunhalasi férfi röviddel azután, hogy idén márciusban egy korábbi lopás miatt próbára bocsátották, elhatározta, hogy bevételét újabb lopások elkövetésével egészíti ki. Júniusban, alig két hét leforgása alatt öt helyre tört be. Három esetben éjjel vagy hajnalban, kétszer azonban fényes nappal jutott be a kiszemelt ingatlanba. Jellemzően a ház előtt vagy az udvaron parkoló autókban felejtett értéktárgyakra vadászott: a sértettektől mp3 lejátszót, mobiltelefonokat, pénztárcát és személyes iratokat vitt magával. Egyik esetben éjjel a szúnyoghálót kivágva jutott be a házba, ahol az udvaron parkoló autó kulcsát magához vette, majd kinyitotta és a benne hagyott pénztárcát és iratokat ellopta.

Hatodik áldozata egy 78 éves nő volt, aki 2017. június 22-én a délutáni órákban kerékpárjára támaszkodva közlekedett Kiskunhalas központjában, amikor a vádlott utolérte őt, a kerékpár kormányára akasztott bevásárlótáskát hirtelen mozdulattal leemelte és azzal elhagyta a helyszínt. Az idős asszony az életkora és egészségi állapota miatt nem volt képes a bűncselekmény elhárítására. A vádlott a sértett telefonját, 3.000,- forintját és iratait vitte magával.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit az ügyészség kifosztás bűntettével, lopás és okirattal visszaélés vétségével vádolja, amely 1-7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza és azt, hogy kötelezze őt a bíróság a sértetteknek okozott kár megtérítésére. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.