Kecskemét Gyurcsányék fekete városa

2017 nov 24
Megosztás
Dobrev Klára

A Gyurcsány családnak politikailag Kecskemét a legsötétebb mumus, úgymond maga a Fidesz pokoli fellegvára. Gyurcsány Ferencet ugyanis még a miniszterelnöksége idején hallgatták ki a Kecskeméti Járási Ügyészségen tanúként a Zuschlag János és ifjúsági szervezeteinek a támogatásai kapcsán. Gyurcsány ugyanis az elsíbolt támogatások idején sportminiszter volt. Aztán elérkezett 2017. november 24., amikor is a feleségét, Dobrev Klárárt hallgatták meg a NAV regionális bűnügyi igazgatóságán. Az ügy apropója a szocialista Czeglédy Csaba büntetőeljárása, akinek Gyurcsányék 50 és 90 millió forint közötti kölcsönöket adtak, amelyeket, Dobrev Klára elmondása szerint,  annak rendje és módja szerint meg is adott a költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy.

Dobrev a kihallgatását követően rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a Batthyány utcán.

Elmondása szerint  a nyomozó "egyetlen egy olyan kérdést sem tudott feltenni, ami az előtte lévő papírokból ne derült volna ki".

A nyilatkozat videóját itt tekinthetik meg.

 

Hozzászólások

nagyon félelmetes, szinte már már apokalipszis