Kibújt a Horthy falfestményt a városházán

2014 jún 2
Megosztás
Horthy secco a kecskeméti városházán

Csak előkerült a Horthy falfestmény a kecskeméti díszteremben, a régi színeiben pompázik. A városvezetésnek nincs hivatalos álláspontja, a szocik tiltakoznak, az LMP szakértőztetne.

 

A kecskeméti városháza dísztermének felújítása a múlt évben kezdődött, mert az épület tetejének a beázását követően néhol károsodott a plafon, valamint a kupola művészi díszfestése. 

Felújítás megkezdődésével dr. Juharos Imréné Molnár Piroska, a Történelmi Vitézi Rend korábbi megyei székkapitánya írásban jelezte az illetékesek felé, hogy itt az alkalom feltárni a helytörténeti adatok szerint 1944-ben készült Horthy István falfestményt is, amelyet a második világháborút követően lefestettek.

A székkapitánynak adott hivatalos válaszok szerint erre nincs lehetőség, mert a restauráció nem érinti a díszterem falain lévő Székely Bertalan által készítette történelmi seccokat. Pedig Molnár Piroska azt is kikutatta, hogy a Horthy falfestmény a díszterem főbejárata melletti baloldali falon volt található egykoron. Aztán mégis...

A restaurátorok átvizsgálták a falrészt, de nem találtak alatta festményt, így a városvezetésnek nagy kő esett le a szívéről. Néhány hónapja azonban a díszterem jobb oldali részén, kartonozás közben, az egyik munkás felsértette az oldalfal festését, ennek kijavításakor észlelték, hogy egy festmény van alatta, mégpedig Horthy Miklós 1920-as kecskeméti látogatásáról készült fényképnek a díszterem festményeivel hasonló hangulatú secco-ja. A képet helyreállították, a kérdés csak az, hogy végül mi lesz a sorsa a képviselő-testületi üléseknek, esküvőknek, konferenciáknak, ünnepi megemlékezéseknek helyet adó több mint száz éves díszeremben, amelynek a festmény helyreállításával a képszimetriája is elbillent.

Mi a baj vele?

A témában levelet írtunk a városháza sajtósának, de nem kaptunk választ. A hallgatást szóban annyival egészítette ki Takács Valentina: azért, mert nincs még hivatalos álláspont.

A Fidesz frakció tagjait megszondáztatva vegyes képet kaptunk a Horthy falfestmény sorsát illetően. Bár a legtöbben azt sem tudták miről van szó, a végén pedig visszakérdeztek, hogy mi a baj vele? Az egyik, névvel nem nyilatkozó, prominens fideszes városatya viszont azt mondta, ha valami, ez megérne egy helyi népszavazást. Úgy tudjuk, a városvezetés kompromisszumos megoldásban gondolkodik, egy elhúzható függöny mögött tartaná a Horthy-képet.

A szocialisták viszont másként látják. Király József frakcióvezető - aki ráadásul műemléki szakember - szerint a Horthy falfestmény egyetlen elfogadható állapota csakis a korábbi lefestés lehetne. Elmondta, ez nem képezhetné vita tárgyát a Holokauszt-emlékévben, egy olyan városban, amelynek 1944-ben, a festmény felavatásának évében 5431 helyi és térségi zsidó lakost deportálták, akik közül mindössze 74 tértek vissza a haláltáborokból. Hozzátette: ráadásul a város eddig sem mutatott semmiféle toleranciát a múltja iránt, mert könyörtelenül eltüntette az elmúlt ötven év nyilvános, nagyrészt közterületi műalkotásait, még a művészieket is. Hangsúlyozta: a frakciónak még nincs hivatalos álláspontja a Horthy falfestménnyel kapcsolatban, mert nem kaptak az újjászületéséről és annak körülményeiről tájékoztatást  a városvezetéstől. Ő mindenesetre azt javasolja, hogy addig ne használják hivatalos ülésre a dísztermet, ameddig a kormányzó képe nem kerül újra lefedésre.

Király a Hírösvény kérdésére azt mondta: a függönyös megoldást azért nem tartja megfelelőnek, mert bár igazodna a Fidesz kettős beszédéhez, de akkor is álszent és sok ember önérzetét sértve tenné szélsőjobboldali zarándokhellyé a turisztikai szempontból is fontos kecskeméti városházát.

Az LMP szerint a Horthy-secco kérdését nem pártpolitikai, hanem szakmai szempontból kellene elsősorban megvitatni, tiszteletben tartva azok álláspontját, akiket sért, illetve azt is, hogy nem megoldás az, ha mindent bezúzunk, ami a múltunk része - mondta Falusi Norbert LMP-s önkormányzati képviselő. Hozzátette: elsősorban azt kellene tisztázni, hogy a Horthy festmény megüti-e a teremben látható alkotások színvonalát, majd ezt követően kell döntetni a sorsáról. Véleménye szerint függönnyel eltakarva, egy több nyelvű információs táblával kiegészítve, amelyen jelölve lenne, hogy a vészkorszakban készült, amikor kecskeméti zsidó lakosságot deportálták, fennmaradhatna, persze, ha van igény az objektivitásra és a belátásra - tette hozzá.

Horthy kecskeméti látogatása

A kecskeméti városházán feltárt Horthy Miklós falfestmény a kormányzó 1920-as kecskeméti látogatását jeleníti meg egy korabeli fénykép alapján. 

Az újdonsült kormányzó 1920 tavaszán több vidéki városba, köztük Kecskemétre is ellátogatott. Megtervezett roadshow-k voltak ezek, amelyekkel megalapozta máig tartó kultuszát. A rituálé részeként üdvözlő beszédek és szavalatok hangzottak el, lovas bandériumok vonultak fel, és a fővezér nemzetiszínű szalaggal átkötött jelképes ajándékot vett át a helyi lakosságtól, akárcsak harminc évvel később Rákosi elvtárs.

Romsics Ignác történész kutatásai szerint  az 1920. február 7-i kecskeméti látogatás kiemelkedett a többi közül, mert a hírös városban hangzott el először, hogy Horthyt a magyar történelem legnagyobbjaihoz hasonlították, és ennek megfelelő képességekkel és feladatokkal ruházták fel. Zsitvay Tibor kormánybiztos-főispán -  később honatya, az országgyűlés elnöke, majd a Bethlen, valamint a Károlyi kormányban igazságügyminiszter - beszédében az 1919-es “vörös Budapest” Muhival és Moháccsal került egy szintre, maga Horthy pedig Árpád fejedelem mellé helyeződött. 

Az országot – mennydörögte a főispán – “Árpád vezér szerezte” ezer éve, és “Horthy vezér” fogja visszaszerezni “újabb ezer évre”. 

Diendorfer Miksa alezredes, a város helyőrségi parancsnoka, aki még Szegeden csatlakozott a Nemzeti Hadsereghez, ugyancsak “Horthy apánk” “honmentő” tevékenységét hangsúlyozta. Más tisztekhez hasonlóan ugyanakkor nyilvánvalóvá tette a kultuszépítés mögött meghúzódó hatalmi célt is. “Letiprunk mindent, ami utadat állja. Talpon vagyunk, várjuk parancsodat: Előre!” – fejezte be beszédét. A látogatás emlékére a városvezetés, melybe a különítményes és a Kecskemét környéki 1919. novemberi gyilkosságokért felelős Héjjas Iván családja és rokonsága is beletartozott, a régi honvéd lovassági laktanyát Horthy laktanyának nevezte el.

Huszonnégy év a megvalósulásig

Arra nem sikerült adatokat találnunk, hogy Horthy dísztermi megörökítése miért húzódott 1944-ig, hiszen a kormányzó 1938-ban ünnepelte a 70. születésnapját és már akkor is felmerült, hogy a méltóságos urat az utókor számára méltóképpen megörökítik. 

A mű elkészítése ugyanis néhány hónapot vett igénybe, igaz, az első festőtől visszavonták a megbízást, mert nem haladt az alkotómunka, majd másodjára Pándy Lajost, a Szentendre Művésztelep alapító tagját kérték fel. Kötelem pusztán a méret, valamint az volt, hogy a mű Székely Bertalan freskóinak a színeihez és a terem összhangjához kell alkalmazkodnia. A művész elkészítette a vázlatait, majd annak elfogadását követően, néhány hónapon belül elkészült a mű. Az adatok szerint a törvényhatósági mérnök 1944. október 18-án jelentette a polgármesternek, hogy a festmény megtekinthető állapotban van, az állványokat elbontották. 

A képet 1945 után először csak letakarták, majd az ötvenes években lefestették.