Pedig olyan biztatóan és szépen indult az egész. A júniusi cikluszáró kecskeméti képviselő-testületi ülésen Király József, a szocialisták frakcióvezetője megköszönte Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek az elmúlt öt év társadalmi békéjét, a konszenzusokkal létrejött eredményeit, valamint a hivatal munkáját, majd azt ígérte: tiszta, személyeskedéstől mentes kampányuk lesz.

Szőkéné Kopping Rita a fővárosi D. Klára párt helyi vezetője, egyetlen önkormányzati képviselője szintén bizakodó volt, reményét fejezte ki, hogy csendes, botrányok és személyeskedésektől mentes kampány lesz az őszi. 

Mondjuk, hogy nem rajtuk múlt?

Nem mondhatjuk tiszta szívvel, még ha azt gondoljuk is sokan, velem együt, hogy nekik semmi közük az elmúlt napok történéseihez. A tény viszont tény. Akárcsak az, hogy a nagyobb ellenzéki pártok egy szövetségbe tömörültek, még ha az ideológiájuk, az elképzeléseik Kecskemétről, a hazáról, Európáról gyökeresen eltérőek. Valószínűleg tudták, nehéz lesz, de felmentették magukat azzal, hogy ez a választók akarata a kormánypártokkal szemben. Sajnos, végül olyan lovakat sikerült a szövetség szekere elé fogni, amelyek önállósították magukat, nem egy irányba húznak és nagy ívben tojnak a tapasztaltabbakra. Lásd legutóbb a polgármesterjelöltjük nyílt levelét, amelyben vitára hívta ki Szemereyné Pataki Klaudiát úgy, hogy a kijelölt helyszínnek, a Hírös Agórának az illetékeseit meg sem kereste, akad-e hely, lehetőség és milyen kondíciókért. Fogták is a fejüket a szövetség tagjai, amikor szembesültek a főjelöltjük saját kútfőből szervezett, összbeégést okozott partizánakciója miatt, hisz nem tudtak semmiről.

Tudtuk, hogy lesz a kampányban internetes szájkarate. Gondoltuk azt is, lesz majd plakátfirkálás, aztán végül lett hozzá bónuszként egy olyan hősies aktivista, aki éjjelente rendre megmássza Szemereyné óriásplakátjait, hogy fekete napszemüveget ragasztgasson a szemére. Ilyenkor az idősebbek rendre sóhajtanak egyet, hát ez van, ezt kell szeretni, mert kampány már csak ilyen, majd csak véget ér.

Nem gondoltuk viszont, hogy lesznek nagy arcú interjúk, hitelesítések nélküli pátreferenciák felmérései, és lesz majd olyan médiafelület, amely ezt szöcske módon kiszolgálja, de hát a kapuzárástól vicsorgó plüssmaciknak minden mindegy, ha bizonyítani szeretnének végre, egyszer, utoljára. Azt sem hittük, hogy lesz olyan ellenzéki sajtótájékoztató, amelyen a hivatalos önkormányzati válasszal a farzsebükben beszélnek arról, hogy válaszokat várnak a hivataltól, majd  az újdonsült kormánypárti jelölteket követni fogják az utcai kampányuk során.  Arra pedig még álmunkban sem gondoltunk — hisz az elmúlt harminc évben Kecskeméten ilyen nem történt — hogy késő éjjel odacsörtetnek csapatostul és szerszámostul a Szemerey család házának kapuja elé, fittyet hányva az intim szférájukra, megrémisztve a szülőket, rajtuk keresztül a kisgyermekeket, hogy elkövessék a nagy tettet és felfestegessék több soron az aszfaltra eléjük a Szövetség a Hírös Városért Egyesület logóját. Vajon mit akartak ezzel a sunyi baromsággal demonstrálni? Hogy majd jól megijesztik őket, mondván tudják hol laknak és holnap már a kapun is bemennek? Vagy csak nevetségessé akarták tenni őket a szomszédok, az utca előtt? 

Ezzel akartak szavazatot szerezni?

Uramatyám! Pedig e mögött csak a tehetetlen düh tombol, hogy nem tudnak népszerűbbek, elfogadottabbak lenni, hogy ez az általuk lebirkázott állampolgárok nem vevők erre a nyegle, minden fejlesztést oldalba bökdöső, falrahányós stílusukra, pedig köröm szakadtáig produkálják, mindenki láthatja,  ők mindenre képesek! 

Hát épp ez a baj. A tehetetlenség nagy úr és lassan ez az idegőrlő félelem felzabálja a szövetségüket, a maradék hitelüket. 

Mielőtt politikai tömlöcbe zárnátok a fentiekért, csak annyit: hitvány senkiháziakra egyik oldalon sincs szükség, és én ebben nem nyitok vitát.

Rajnai Attila