Fidesz jelöltek: Zombor és Salacz

2013 dec 16
Megosztás

 

A komondoros Balogh József helyére Salacz László, kecskeméti ügyvédet jelöli a Fidesz az 1-es számú választási körzetben. 

Nehéz szülés volt és nem éppen a legjobban sikerült - mondta lapunknak egy kecskeméti Fidesz-ikon arra a hírre, hogy egy évek óta szótlan, háttérben álló és nem éppen fedhetetlen múltú jelöltet talált a párt Balogh képviselő helyére. Pedig küzdöttek érte rendesen. A legesélyesebbnek sokáig Szemereyné Pataki Klaudia tűnt, de őt visszahúzta a párt nőpolitikája, valamint a KSE Kft. elleni nyomozás árnya. Felmerült még Mák Kornél, Vörösmarty Attila, Svébis Mihály, Nyitray András, Horváth Zsolt, valamint a fornettis Szabó József neve is, majd végül Salacz mellett döntöttek a nagyok. Kétségtelen, Salacz  a rutintalansága ellenére jól irányíthatónak tűnik a felsoroltakhoz képest. A másik körzetben, mint ismert, Zombor Gábor indul a parlamenti voksokért.