Forint helyett Szent Korona

2013 szep 20
Megosztás

Kecskemétről indul útjára az új alternatív fizetőeszköz, a Szent Korona, amely szeretné leváltani a forintot és eltörölni minden adósságunkat. 

 

Európa országaiban egyre növekvő civil kezdeményezés formájában aláírásokat gyűjtenek az ember alapjogán biztosítandó életért. A legtöbb lakossági aláírás ez idáig Svájcban gyűlt össze erről, de Európa több államában is kezdeményezések indultak az alanyi jogon alapuló társadalmi javadalmazásért.

Kijelenthetjük, Kecskemét élen jár ebben a felfogásban, mert a Petőfi Sándor utcában székelő Apostoli Magyar Királyság Kormányzói Hivatala - amely nem fogadja el az államformánkat - létrehozta a Feltétel Nélküli Alapjövedelem elérhetőségét minden magyar ember számára. 

Szlogenjük: A pénz nem lehet a tulajdona senkinek, mert csak egy jel, egy értékmérő egység, mint a méter, a liter, a hektár, stb. Vagy fogadjuk el, ha valaki kitalálja, hogy a fenti egységekért kamatot is kér?

Ennek jegyében Borbély József kormányzó új pénzt és kereskedési formát hozott létre, amely már a számítógépen, sőt a mobiltelefonokon keresztül is működik. Kibocsátója a Szent Korona Bank, a pénznem pedig a Szent Korona elektronikus számlapénz. 1 Szent Korona -amelynek árfolyama kötött - egy dollárral, egy fonttal, valamint egy euróval egyenértékű. 

Borbély József (képünkön) lapunknak elmondta, a Szent Korona kibocsátásának fedezetét Magyarország természetes értékei, vize, földje és ásványkincsei adják. Hozzátette: ha megvizsgáljuk ennek az óriási értéknek a nyilvános adatait, akkor láthatjuk, hogy hazánk gazdag ország és több természetes kincsben bővelkedik, mint Kuvait. Ennek értelmében minden magyar ember jogosult munka nélküli, alanyi jogon járó havi juttatásra, amellyel egymás között fizethetnek, bonyolíthatnak kereskedelmet. Borbély hangsúlyozta: le kell zárni végre ezt az embernyomorító világrendet és meg kell szüntetni az adósrabszolgaságot. Hozzátette: természetesen a természeti kincsek a haza közösségét illetik, de ez még nem elég, mert ezt követi majd az eddig elherdált nemzeti vagyonokkal kapcsolatos elszámoltatás. A bankok fele srófolódó kintlévőségeinket és tartozásainkat pedig mindenki kiválthatja az új nemzeti fizetőeszközzel, a Szent Koronával.

Aki szeretné megkapni a természetese havi juttatását, amely havonta 1000 Szent Korona, annak regisztrálnia kell a www.apostolimagyarkirályság.hu honlapon.

Címke: