Frankó kis képmutatók bábja Izsák bal oldali polgármesterjelöltje

2020 szep 16
Megosztás

Tiszta kézzel Izsákért! - ezzel a szlogennel kampányol Varga István, a magát függetlennek kikiáltó polgármesterjelölt, egy olyan városért, amely Mondok József irányítása alatt csak gyarapodott és soha egyetlen ellenőrzés sem talált hibát az önkormányzat gazdálkodásában.

De vajon tényleg független-e Varga István, vagy mindez csak álca?

Nem lehet tudni, saját kútfőből, vagy a szocialisták segítségével szaladt-e bele népszerűsítésének  kezdetén abba a gikszerbe, amikor az Izsáki hulladéklerakó bővítése ellen kezdett el kampányolni és amelyre az MSZP vezetése segítségül úgy erősített rá, hogy egyenesen Kolon-Tó megmentéséért kiáltott. Természetesen süket fülekre talált, hiszen, ha Varga István ismerné a nemzeti hulladékkoncepciót, akkor tudná, hogy nem cél a lerakók bővítése, mert uniós norma szerint is folyamatosan csökkenteni kell a lerakott kommunális hulladék mennyiségét, amelyet a teljes körű szelektív hulladékgyűjtési rendszer kiépítésével fognak elérni. A Kolon-Tó pedig a Kiskunsági Nemzeti Park része, amely természetvédelmi szempontból szigorúan szent terület. Varga István egyetlen érdemi zöld tette az volt, hogy a közelmúltban felfüggesztette az autóápolási tevékenységét, így a szennyes-vegyszeres folyadékok nem terhelik Izsák felszín alatti vizeit, remélhetőleg a szeptember 20-i választás után is így marad.

Eszik Bence, az MSZP Országos Választmányának elnökhelyettese és Molnár Zsolt pártigazgató

Gondolatait tehát mások fogalmazzák, de milyen érdekek csoportosulnak köré, kik segítik még?

Varga István, képviselőként,  a Jogi- Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja. Ez az a bizottság amelyben a beruházásokról és Izsák gazdálkodásról döntenek, magyarán: itt minden a pénzről szól. Erre fele húz a szíve, akárcsak a bizottság külsős tagjának, Frankó Barnabásnak, aki szintén független képviselőként indult az októberi önkormányzati választáson, bár nem jutott, be, de végül itt, ebben a legfontosabb bizottságban kötött ki Varga mellett. Hozzá kell tenni: Barnabás édesapja, János, Varga István fórumainak a karmestere és nem egyszer vezérszónoka. Hab a tortán, hogy Varga István, polgármesterjelölt, Barnabás édesanyját, Frankó Jánosnét delegálta a Helyi Választási Bizottsága, amely szeptember 7-i ülésén ezt el is fogadta. Igaz, ezt az önkormányzat honlapja, a cikk megjelenésekor, szeptember 16-án, még mindig nem tette közzé.

De, miért is kell ezt a Frankó vonalat megemlíteni a tisztakézről prédikáló Varga körül?

Csak azért az apróságért, mert Frankó Barnabás tagja volt egy több mint harminc fős számlagyárnak és a pénzszivattyú leleplezését követően vádat emeltek ellene folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás, valamint magánokirat bűntettében mint tettes.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata szerint a számlagyár főkolomposa, az első rendű F. Zoltán tevékenységének a lényege az volt, hogy “az erre igényt mutató megrendelők (különböző gazdálkodó szervezetek ) részére, általa előre tudott módon adócsalás elkövetéséhez segítséget nyújt.  A fiktív számlát megrendelő gazdálkodók a valótlan tartalmú számlákon szereplő különféle pénzösszegeket átutalták az első rendű vádlott által megadott gazdasági társaságok számlájára, vagy más elkövetők számlájára, majd ezt az utasítására az utalás napján az illetékesek készpénzben felvették a társaság számlájáról. A pénzt felvevő személy a felvett pénzösszegeket átadta az első rendű vádlottnak, aki a jutalékának levonását követően (5-20%) azt visszaadta a számlát megrendelő vállalkozónak.”

Frankó Barnabás így vett ki pénzt — mintegy 15 millió forintot —  a családi Mille Moneta Kft.-ből, amelyben teljes jogkörrel képviselte a társaságot. A számlákat egy marketingre szakosodott betéti társaság állította ki. 

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata szerint a “számlák nem hitelesek, mivel a számlákon feltüntetett gazdasági események nem történtek meg.” Nem is történhettek volna meg, mert a“ számlakibocsátó gazdasági társaság az érintett időszakban gazdasági tevékenységet nem végzett.” Az ügyészség szerint: “Frankó Barnabás vádlott tudott arról, hogy a számlákon feltüntetett gazdasági eseményeket az első rendű vádlott cége nem végezte el.

Hasonló módon vett ki pénzt és károsította meg adóelkerülésével a költségvetést az OFF ROAD Bázis Kft.-vel is, amelynek alapításától a tagja volt és teljes jogkörrel képviselte a társaságot. Ennél a cégnél már nagyobb volt Barnabás étvágya, mert az AS-Marketing Bt.  14 hónap alatt mintegy 65 millió forint értékben állított ki fiktív számlát a részükre, amelyet a jutalék levonását követően készpénzben visszakapott. Az, hogy marketingcég ne váljon gyanússá, egy másik céget is beállítottak a számlázásba, mégpedig a B.Force Kft.-t, amely egy év alatt csaknem 34 millió forint értékben állított ki hamis számlát az OFF ROAD Bázis Kft.-nek. Sok pénzből jobb a több elvét követve még egy harmadik számlagyáras cég, a Lamri Kft. is beszámlázott az izsáki cégbe jó 24 millió forinttal. 

Ez összesen több mint 138 millió forint, amellyel Frankó Barnabásnak nem csak sikerült elkerülni az áfabefizetést és a társasági adófizetés nagy részét, hanem jelentős készpénzzel is gyarapodott a farzsebe, amelyből már meg lehetett próbálni a politikai karriert építeni, vagy esetleg egy jó barát kampányát segíteni, remélve, hogy nem marad majd hálátlan.

Frankó Barnabás a számlagyáras ügyben vádlott.

A Kecskeméti Törvényszék Surányiné dr. Pólik Edina büntetőtanácsa 2019. decemberében,  első fokon, bűnösnek találta  adócsalás bűntettében és egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte három évre felfüggesztve. Az ítélet még nem jogerős, az ügy jelenleg a Szegedi Ítélőtáblán van, kitűzésre vár.

A két családi cég jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt áll, erről tanúskodik a cégiratokon a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség négy éve kelt bejegyző határozata.

Ez a család kampányol, ilyen háttérrel, a tiszta kéz politikája mellett. Izsák jövőjét tekintve, valóban ez az álságos szemlélet lenne a frankó vonal?