Kecskeméten tárgyalják Czeglédy Csaba hatmilliárdos büntetőperét

2020 feb 17
Megosztás

A Szegedi Törvényszék összes bírájának elfogultsága miatt a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a Czeglédy Csaba-féle büntetőper lefolytatására. Az iratok még nem érkezetek meg Kecskemétre, ezért csak ezt követően kerülhet sor annak a bírónak a kijelölésére, aki a tárgyalássorozatot levezényli. A vádat továbbra is a Csongrád Megyei Főügyészség képviseli.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó ügyben bűnszervezetben,  különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben emeltek vádat. 

A ügyészség szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.  A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Czeglédy Csaba közben a DK európai parlamenti képviselőjelöltje lett és élt a mentelmi jogával, ezért a bíróság megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A főügyészség fellebbezését követően, a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján, a mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható ellene az eljárás.

A Szegedi Ítélőtábla egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott  a napokban a Humán Operator Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. Abban a másodrendű vonatkozásában az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte, mert ebben a 21 vádlottas perben is vádat emeltek ellene szintén költségvetési csalás bűntettében, ezért ilyenkor az ügyet egységesíteni kell és úgy kell elbírálni.