Kukorica között termesztette a kannabiszt apa és fia

2019 dec 2
Megosztás

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt vádat emelt egy 57 éves kalocsai férfival és 29 éves fiával szemben, akik őstermelőként a kukorica közé rejtve a Marihuanna alapanyagát, kannabiszt termesztettek, szüret után pedig több mint 100 kg hajtásvéget szárítottak otthonukban.

A kertész végzettségű 57 éves férfi őstermelőként, míg 29 éves fia kisegítő családtagként kalocsai otthonuk közvetlen közelében lévő mezőgazdasági területeken kukoricatermesztéssel foglalkoztak. 2018-ban azonban nem csak a bejelentett hasznosítási módnak megfelelő művelést folytatták, hanem a kukorica közé rejtve kannabiszt termesztettek. Néhány nappal a kannabisz leszüretelése előtt az ültetvényt egyik szomszédjuk – az ügy 26 éves vádlottja – felfedezte és saját fogyasztás céljából a növényi ágvégződésekből mintegy 40 dkg-ot magával vitt. A szomszéd megmutatta a kannabisz ültetvényt az egyik ismerősének is, aki azért, hogy feljelentést tegyen, három növényt tövestől kihúzott és a közelben elrejtett.

 Az apa és fia a kannabiszt 2018. október 5. és 9. között leszüretelték, azután kalocsai otthonukban szárították.

Lakásukon a nyomozók több mint 100 kg nettó tömegű szárításra váró hajtásvéget, valamint a kannabisz termesztéséhez szükséges ventillátort, nagy teljesítményű lámpát, időzítő kapcsolót és 107 db különböző méretű önzáró tasakot foglaltak le.

A  lefoglalt növények kábítószer-hatóanyagtartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának több mint 3-szorosa. A szomszédnál tartott házkutatás során előkerült növényi részek hatóanyag-tartalma a csekély mennyiség 4,5-szerese.

A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló, büntetlen előéletű férfit és fiát az ügyészség különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntettével vádolja, amely 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Emiatt velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, továbbá a növénycsonkok és a termesztéshez használt eszközök elkobzását indítványozza. A szabadlábon lévő harmadik vádlottnak a kábítószer birtoklás enyhébben minősülő bűntette miatt kell felelnie.

Mindhárom vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.