Művészet és hagyományápolás a Katedrában

2019 már 24
Megosztás

A Katedra Középiskola kiemelt profilja a művészeti oktatás. Az iskola vezetése, tanárai ezt általában összekapcsolják a magyar történelmi múlt és a hagyományok ápolásával.

Az iskolában természetesen sor került a március 15-i ünnepi megemlékezésre, melyeket a diákok adtak elő.

Az iskola hagyományaihoz az is hozzátartozik, hogy diákjai részvevői a történelmi hagyományainkat megörökítő rajzversenyeknek. A Cifrapalota és az Alapítvány a 48-as Hősökért által kiírt rajzpályázaton az utóbbi években is szép eredményeket értek el az iskola diákjai. A korábbi két évben Győri Ernő és Maróti Márk értek el rajzaikkal 1. és 3. helyezést.

Idén a 11.m. osztályos Sándor Elizabet ért el 2. helyezést Kossuth Lajos portréjával. Felkészítő tanára osztályfőnöke, szaktanára Kőrös Sára volt.

Inkább a 80-as és a 90-es évek gyakorlata volt a középiskolákban, hogy az aktuális, történelmi évfordulók kapcsán házi történelem vetélkedőt szerveztek.

E hagyományt elevenítették fel Kapás Anita és Károlyfalvi József az intézmény történelemtanárai, mikor 1848-49 170. évfordulója kapcsán vetélkedőt szerveztek a diákoknak a forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az élénk, jó hangulatú játékos vetélkedő alapot, gyakorlatot teremthet a tehetséges fiatalok további, iskolán kívüli versengéséhez is.

A vetélkedő résztvevői mindnyájan kaptak jutalmat: Bán János a KTV és Kecskeméti Lapok főszerkesztője által felajánlott Hírös Históriákat, valamint Kis János, vezető evangélikus lelkész által ajándékozott színes Evangélikus Élet Magazint.