NAV-balhéért nem kell messze menni

2014 jan 21
Megosztás

A kecskeméti szocialisták úgy vélik, hogy a Horváth András által kirobbantott adóhivatali botrányba beleillik a városi sportcég, a KSE Kft. ügye, amely már jó két év óta rétesként nyúlik.

Nekünk nem túl bonyolult, a hatóságoknak viszont igen, pedig megvan a fiktívgyanús számlákat kibocsátó vállalkozás - amelynek az éves forgalma a bevallása szerint nem érte el az általa kibocsátott számlák értékét -, megvan az önkormányzati cég (KSE Kft.), amely kifizette, megvan ki vette fel a pénzt - utóbbi továbbra is felelős beosztásban dolgozik a város egy olyan intézménynél ahol jelentős TAO-s (a Társasági Adó Törvény lehetőséget teremt a cégeknek arra, hogy adókedvezményért sportszervezeteket támogassanak) pénzek felett diszponál. Mégsem történik semmi - mondta Király József a szocialisták városi elnöke sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy lassan két és fél éve nincs felelőse a sportcég csődbemenetelének, pedig - tette hozzá: busásan támogatták a KSE Kft.-t az önkormányzat vállalkozásai, valamint mindazok, akik jelentős beruházásokat végeztek Kecskeméten. 

(A KSE Kft. 2010-2011-ben csaknem egymilliárdos bevételre tett szert, majd 2012-re többszázmilliós adóssággal felszámolás alá került, az ügyben több feljelentés alapján büntetőeljárás zajlik, amelyet a NAV Dél-alföldi regionális bűnügyi igazgatósága folytat).

Az önkormányzati tulajdonú Kecskeméti KSE Kft.-t felügyelő alpolgármester asszony, Szemereyné Pataki Klaudia felelősségét is felvetette a szocialisták városi vezetője. Véleménye szerint, ha tudott a kétes pénzkifizetésekről, akkor egyértelmű a bűnössége, viszont ha nem, akkor pedig alkalmatlan a pozíció betöltésére.

Király József kiemelte, hogy a sportcég számára nyújtott 50 millió forintnyi, meg nem térült önkormányzati kölcsönnel kapcsolatban sem mondtak igazat, félretájékoztatták a képviselőket, valamint a város polgárait. 

A májusi közgyűlésen az önkormányzat pénzügyi osztályvezetője, Finta Zita, valamint Zombor Gábor polgármester ugyanis azt mondta, hogy a város beadta időben hitelezői igényét. Ez azonban nem igaz, a felszámoló-biztos jelentése szerint: a  KSE Kft. felszámolásában az önkormányzat időn túl adta be a felszámolói igényét. Ez pedig a hűtlen kezelés minősítette esete, következmények nélkül.

Az ellenzékiek úgy vélik, hogy a Horváth András által kirobbantott NAV-botrányra hajazhat a Kecskeméti KSE Kft. ügye is, miszerint politikai megrendelésre lassítják a nyomozóhatóságok munkáját.

Riczu Péter, a kecskeméti MSZP elnökségi tagja hozzátette, hogy fiatal apaként megdöbbentő számára, hogy miközben a családok anyagi nehézségekkel küszködnek, addig mások súlyos milliókat tüntetnek el gond nélkül. 

 

 

 

Címke: