Volt egy világ, ami nagyon más volt a jelenünknél. Nem volt olyan változatos, harsány és  önmagát áruló, mint a mai, de volt benne barátság, összetartás, és ami a legfontosabb: idő. Mert idő nélkül semmi nincs, a rohanásban, a pénzgyártásban, a hitelőrületben nincs idő a másikra, az alkotásra, az igazi nyugalomra, de még az ízek sem mutatják meg mibenlétüket. Az idő nélküliség megöli a boldogságot, az élet sótlan és fűszertelen.

Napok óta fekete zászló leng a belvárosi piaccsarnok melletti kereskedő udvar kapuján.

87 éves korában elhunyt Baksa László, aki ennek régi, sok tekintetben emberibb korszaknak volt az egyik legfontosabb arca, szolgáltatója. 

Pedig csak egy pecsenyés volt, aki a hús mellett saját készítésű hurkákat, kolbászt, meg hozzá krumplit sütött évtizedekig néhai feleségével, mondhatnánk, de abban az időben, amikor még nem voltak gyorséttermek minden kilométerkőnél, akkor a Baksa-féle sütöde maga volt a szabadság. 

Jól megfért itt a hajnalban betévedő bálozó csapat a munkába induló segédmunkással. A diszkóból érkező harsány aranyifjak a kétkezi, kerékpáros gazdákkal. Mindenki evett jóízűen és Baksa úr vezényelt, tudta kit hogy kell kezelni és a végén a jóllakott vendég neki hálálkodott, lehetett az politikus, befektető, vagy nincstelen. A meleg háztáji bárkit levett a lábáról, pedig Baksa úr még messze nem tudta akkoriban, mi az az EU, meg a HACCP, ételei ennek ellenére tisztességesen voltak elkészítve, nem kellett tartani attól, hogy bajt okozhat a gyomorban. 

Aztán, ahogy egyre kopott, távolodott ez a hiánygazdaságból épült világ, Laci bácsi kuriózum lett, maga a kőkemény retró, de mindeközben fel sem tűnt ennek az embernek a hűsége, az alázata, a nagy szíve. Mert igazi vendéglátós volt és az igazi vendéglátós mindig ad egy kis pluszt, egy kis kóstolót, egy kis ház ajándékát, amivel emlékeznek rá még azok is a világ legmesszebb pontjáról, akik egyszer jártak csak a piac udvarában. 

Így őrizzük mostantól mi is szívünkben egy letűnt korszak hűséges vendéglátósát, aki szorosan hozzátartozik az emlékeinkhez, a fiatalkori élményeinkhez. 

Nagy, dolgos, alázatos élete volt.

Biztos, hogy csak a legjobbaknak süthet a mennyben.

Rajnai Attila