Soha ennyire magas még nem volt az életszínvonal és soha ennyi ideje nem volt még béke hazánkban, mégis furcsán, titkolózva, őszintétlenül viselkedünk egymással. Mintha mindenki félne, miközben nem tudja megfogalmazni mitől, keresi a szavait, puhatolózik, jót mond-e, belefér-e a másik sablonvilágába, miközben kimondatlanul azért szurkol, hogy ne keljen politikáról beszélni, ha pedig muszáj, akkor az egészet tudjuk le gyorsan a globális felmelegedéssel. 

A legtöbben szeretnének elszökni kicsit ebből a kényelmetlen helyzetből, feltöltődni valami olyan helyen, ahová nem szivárog be ez a kényszer, ahol maguk lehetnek önmaguk és mások előtt. 

A kecskeméti Király József udvara, művésztalálkozója, ilyen hely.

Pedig semmi különös az egész, van egy gondozott kert, van még napfény, paravánokon képzőművészeti alkotások, ott vannak az alkotók és a műkedvelők, no meg persze ital és helyben főzött étel. Nehéz felnőni ehhez a nemes egyszerűséghez, de a résztvevőknek rendre sikerül. Tolerancia van nagykanállal, ami azért, valljuk be, egy művésznél nem akármi, hisz különféle technikák, irányzatok kavarognak az őszi derengésben, mégis békésen megférnek egymás mellett. Ez a kölcsönös tisztelet kihat a többi vendégre is, és sehol egy eldobott mondat a politikáról, sőt, az antarktiszi jéghegyek is békésen alusszák morajló álmukat.

Pedig ez itt azért sem akármi, mert Király József, aki immáron 2002 óta rendezi ezt a hagyományos művésztalálkozót azért, hogy összehozza a pártolókat, a mecenatúrát a kertjében, időközben a civilségéből politikussá nőtt, immáron két választási ciklus óta a polgári város ellenzékének fővezére a szocialisták zászlója alatt. Az, hogy mi célból tévedt erre az istenverte terepre senki sem tudja, talán még ő sem pontosan, hisz ez egy olyan világ ahol nem biztos, hogy szemben van az ellenfél, hanem épp a sajátjai közt, hátulról szúrják suttyomban bordaközé a nemesfémet. Mindegy, legalább megtanulta, és talán épp ezért látszott rajta, hogy házigazdaként ugyanúgy szökik ő is e szigetre felszabadulni, kikapcsolódni, mint oly sokan mások. 

Vele szökött az idén többek között Alföldi Albert, Farkas Gábor, Leskowsky Albert, Probstner János, Kriston-Vízi József, Komáromi Attila, Gerle Margit, Szoboszlay Péter és az idősebbik Kriskó házaspár.  Az, hogy kik nem jöttek el, az hosszabb névsor és persze az is izgalmas kérdés, miért nem? Vajon ki volt az, aki tényleg nem ért rá más elfoglaltsága miatt és ki volt az, aki megijedt, hogy ugyan lesz e kényes kérdés vagy kijelentés a szocialista politikus kertjében. 

Nem volt. Ezért sok mindenről lemaradt: késő estébe hajló nevetésről, ismerkedésről,  jó borról, zenéről, egy igazi házi gulyásról, tepsiben sült túrós csuszáról, de akadt még ott káposztás cvekedli, sok gyümölcs, sajtok, meg hát emberség.

A művészeti részről csak annyit, idézve az alkalmi tárlatot megnyitó Bruncsák Andrást, hogy soha ilyen erős mezőny nem jött össze itt. Kiállítók voltak rajta kívül még: Szoboszlay Eszter, Szikora Imre, Zsolczai Balázs, Ziegler Németh Ferenc, Bazán Vladimír, Gyenes Péter, Király László György, Öveges László,  Csáky Lajos, Kő Ferenc, Ifj. Kő Ferenc, Vancsó Zoltán, Király Péter, Szatmári Ildikó, Molnár Anna, Ács Márton, Ács Bálint, Csörgő Tamás, Gurka Gábor, Balogh József, Szappanos István, Zombori Dóra, A Fehér Vera, Szabó Eszter, Julian Margelatu, Csurgó Erika, Gróf Zoltán, Harsányi Zsuzsanna, Mészáros Marianna, Kőrös Sára és Baky Lajos.

Ez a nemes rendezvény nem jött volna létre, ha nincs Király Józsefnek egy fantasztikus felesége, aki egész nap megállás nélkül robogott és leste a vendégek minden kívánságát.

Rajnai Attila