Veszekedést követően a nő kitörte az autó ablakait

2019 dec 5
Megosztás

A Kecskeméti Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 33 éves kecskeméti nő ellen, aki 2018 márciusában egy veszekedés után ruhaszárítóval és ablaktörlővel rongálta meg élettársa autóját, valamint a gépkocsi forgalmi engedélyét is széttépte.

 A 33 éves kecskeméti nő 2018. március 22-én este a lakóhelyük előtti parkolóban szállt be utasként az élettársa autójába. A vádlott és élettársa azonban a gépkocsiban összevesztek, ami miatt a nő kiszállt a kocsiból és letörte annak jobb oldali visszapillantó tükrét.

 Az élettárs ezek után elment a helyszínről, de a vádlott továbbra sem csillapodott le. A gépkocsi mellett lévő szeméttárolóhoz ment, abból kivett egy ruhaszárítót, amivel az autó csomagterének ablakát, valamint a többi üvegét kezdte el verni.

 Az ütések miatt a gépkocsi ablakai a vezető oldali ablaküveg kivételével betörtek, valamint a ruhaszárító is széttört, ezért a vádlott letörte az autó ablaktörlő lapátjait és azzal verte tovább a járművet, az első és hátsó lámpáit, valamint a kilométeróra plexi burkolatát. Miután az autó rongálását abbahagyta, a vádlott az autó forgalmi engedélyét is széttépte.

 A vádlott e rongálásokkal az élettársa autójában összesen 35 ezer forint kárt okozott, de a férfi a rongálás miatt nem kérte a garázda nő megbüntetését.

 A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség garázdaság vétségén kívül okirattal visszaélés vétségével is vádolja, bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.