A Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. heti munkaterve
Merre jár a héten a városüzemeltetésért felelős önkormányzati cég? Ime.
Merre jár a héten a városüzemeltetésért felelős önkormányzati cég? Ime.
A hétvégére már nagy virág- és koszorú-felhozatal fogadja a piacra kilátogatókat, és ez így lesz a jövő hét folyamán is – lévén hogy a kegyeleti látogatásra készülők zökkenőmentes kiszolgálása érdekében a Piaccsarnok hétfőn és Mindenszentek napján is nyitva lesz.
A Kecskeméti Városrendészet járőrei - egyéb rendészeti feladataik ellátása mellett - a Halottak Napja közeledtével tapasztalható megnövekedett forgalom miatt, valamint a temetői bűncselekmények megelőzésének érdekében idén is folyamatosan ellenőrzik a kecskeméti temetőket és környéküket. A közlekedési szabályok betartatása mellett a temetők rendjének biztosítása, a tulajdon elleni bűncselekmények megelőzése és megakadályozása, a közrend és a közbiztonság fenntartása is a Városrendészet munkatársainak feladatkörébe tartozik.
Mi zajlik itt? — kérdezte néhány járókelő a kecskeméti Kéttemplom közi sétáló utcában szerdán délután, és nemhiába.
Az egyik üzlet előtti csoportosulásban feltűntek országgyűlési képviselők — Kerényi János, Font Sándor — Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony és néhány alpolgármestere, városatyák, önkormányzati cégvezető, neves alföldi borász, üzletemberek.
Csütörtökön tartó októberi ülését a kecskeméti képviselő-testület, amelyen többek között módosították a Településszerkezeti Tervet és a Helyi Építési Szabályzatot és új labdarúgó akadémiát alapított. A szokásos éves felülvizsgálat ez alkalommal is a lakosságtól és a vállalkozásoktól érkezett jelzésekre, illetve a jogszabályi változásokra épül. A legjelentősebb módosítás, hogy a zártkerti művelés alól kivett, és a lakóépület építésére alkalmas, 3000 négyzetmétert elérő telekméret esetén a beépíthetőség a jövőben 5 százalék lesz.
Félautomata defibrillátort helyeztek ki október 25-én a BÁCSVÍZ Zrt. kecskeméti központjának ügyfélvárójában. Az Izsáki úti ügyfélszolgálatot hetente több mint ezer ember keresi fel, emellett jelentős az irodaépületben, illetve a telephelyen dolgozók száma is. A hirtelen szívhalál a vezető halálokok közé tartozik. A reakcióidő kritikus a túlélés szempontjából. Ezért is döntött úgy a cég vezetése, hogy megvásárolja és kihelyezi az életmentő készüléket, melynek használatára az irodaházban dolgozó munkatársakat képeztek ki egy tanfolyam keretében.
Az izsáki úti Four Points by Sheraton szálloda parkolójában készült el Kecskemét első elektromos autó villámtöltője, amely a lehető leggyorsabban — járműtől függően —, 10-30 perc alatt tölti fel az akkumulátorokat. Ilyen kapacitású kültéri villámtöltő nincs a városban és úgy néz ki egyelőre nem is lesz, csak ennél szerényebb tudású.
A villámtöltő nyilvános és non-stop üzemel majd.
“1956 november 9-én hajnalban három órakor kopogtak az ablakomon: Attila, Attila, szeretnék veled beszélni! Kinyitottam az ajtót, s megláttam, hogy tüzelőállásokba helyezkedve legalább negyven pufajkás vette körül a házat, ahol albérletben laktam. Géppisztollyal benyomultak az ajtón, közölték, hogy le vagyok tartóztatva.” - olvashatjuk Nagy Attilának, az akkor 23 éves friss diplomás színésznek a visszaemlékezéseit a tegnap Kecskeméten bemutatott emlékiratkötetéből, amelynek címe: Nem lehet visszatérni - Egy színész vallomásai.
Mint arról beszámoltunk hamarosan Burger King gyorsétterem nyílik Kecskeméten az Izsáki úti körforgalom mellett.
A vendéglátóhely rohamosan épül az ALDI-val szemben, amelyhez Drive Thru szolgáltatás is kapcsolódik, vagyis elég lesz csak egy ablakhoz odaállnunk az autóval.
Ezen a héten az alábbi helyeken lesz útkarbantartás, gréderezés, fűnyírás, fanyesés és parkfenntartás Kecskemét közigazgatási területén.