pénz

Hajrá Győzike, innen szép nyerni!

2017 ápr 14
Megosztás
Gáspár Győző

A hirado.hu azt írja, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal 50 milliós költségvetési csalással gyanúsítja Gáspár Győző énekest, előadóművészt, celebet.

Győzike a gyanú szerint nagy értékű személyautókat hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, és az értékesítéshez kapcsolódó közterheket nem fizette meg.

Kínaiak a kiskunfélegyházi Pini-húscsoportban

2017 ápr 11
Megosztás
Piero Pini

Az új mohácsi vágóhíd április 25-i avatóünnepsége előtt harapófogóba kerülhet Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának távol-keleti piacokra törő húsipari csoportja, miután a Temesváron is termelő kínai Smithfield óriáscég megvette a magyar piacon is meghatározó Pini-csoport fontos lengyel húsvállalatait. Egyelőre hivatalosan a Kutnóban működő Pini Polska és a Pini Hamburger megvásárlását erősítették meg, de piaci források tudni vélik, hogy az évi 4 millió sertést feldolgozó lengyel gigavágóhíd, a Pini Polonia is előbb-utóbb kínai kézbe kerül.

A drágább autók tulajdonosai többet szabálytalankodnak

2017 már 28
Megosztás
tahó parkolók

A szemetelés, a követési távolság figyelmen kívül hagyása, a jobbra tartás elmulasztása, illetve az index mellőzése a legjellemzőbb látható szabálytalanságok a hazai autósok szerint, derült ki az Automax által közel 3000 autós körében végzett kutatásból. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a válaszadók több mint 40 százaléka úgy látja, a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk a KRESZ-ből.

Megegyezett a Heineken a Csíki Sör Manufaktúrával

2017 már 27
Megosztás
Heineken

Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.

Ebben közölték: "A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek".

A közlemény így szól:

Új gyárat épít Kecskeméten egy német cég

2017 már 18
Megosztás

Mintegy 21 millió eurós (6,5 milliárd forint) beruházással épít új gyárat Kecskeméten a német ElringKlinger, több év alatt 700 új munkahelyet létrehozva - jelentette be az autóipari beszállító cég pénzügyi igazgatója pénteken Budapesten.

Thomas Jessulat hozzátette: az új üzemben gépjárművek alkatrészeihez hővédőpajzsokat gyártanak majd, műanyagbefecskendező gépekkel. A sorozatgyártás 2017 végére elindul a nagy mértékben automatizált, 10 ezer négyzetméteres termelőüzemben.

Tisztességtelen szerződési feltételek egy országos ingatlanközvetítő hálózatnál

2017 már 17
Megosztás
ingatlanközvetítés

A Pest Megyei Főügyészség egy ingatlaniroda szerződéseibe foglalt tisztességtelen szerződési feltételek miatt fordult keresettel a Budapest Környéki Törvényszékhez.

Minden ötödik magyar autós extra veszélyt jelent

2017 feb 16
Megosztás
autógumi-szokások felmérése

Öt magyar autósból mindössze négy használ az évszaknak megfelelő autógumit járművén, derült ki az évente 130 ezer abroncsot értékesítő Automax online kutatásából. Minél idősebb egy gépkocsi, annál valószínűbb, hogy egész évben csak téli vagy csak nyári gumival közlekedik a sofőr. Az évszaknak megfelelő, és így kellő tapadást biztosító gumihasználat leginkább a családosokra jellemző.

Akadozik a baromfitermelők kártalanítása

2017 feb 2
Megosztás
Király József, Gőgös Zoltán

Bács-Kiskun Megye összes szárnyas- és baromfitenyésztőjét érintik a madárinfluenza okozta károk - tudtuk meg Gőgös Zoltán országgyűlési képviselőtől, az MSZP agrárszakértőjétől, aki Király József regionális pártelnök meghívására érkezett Kecskemétre és tartott csütörtökön sajtótájékoztatót a Vidékfejlesztési Államtitkárság előtt.

Kell-e ennél jobb állás Kecskeméten?

2017 feb 1
Megosztás
álláshirdetés

Piacvezető online szolgáltató cég ügyfélszolgálati és adminisztratív munkakörbe keres kecskeméti irodájába.

Feladatok:

• Kapcsolattartás az ügyfelekkel, telefonos támogatás

• Szolgáltatásokkal kapcsolatos adminisztráció 

• Bejövő megrendelések teljesítése

• Pénzügyi-adminisztratív munkafolyamatok támogatása

Elvárások:

• Precizitás, pontosság, nagy teherbírás

• Min. középfokú végzettség 

• Erős felhasználói szintű számítógép használat 

Oldalak