Konszenzus az egykori Liberté működtetésében

2024 ápr 19
Megosztás

Júniusra elméletileg bérlője lehet a főtéri, egykori Liberté kávéház üres helyiségének, ha nem, akkor nagy valószínűség szerint több egységre osztják fel a könnyebb és olcsóbb kiadhatóság érdekében. Dobos József, független képviselő, a Civil Összefogás Városunkért Egyesület megalapítója, bedobta a kavicsot az álló vízbe, nyüzsgött a testület. Az ingatlan állapota miatt valószínűleg idén nyáron még nem kávézunk a teraszán

- A kecskeméti történelmi főtér mindannyiunk szívügye. Végre egységesen megújultak a műemlékeink, amelyek egyre több turistát vonzanak, e mellett ez a tér mindig is az itt élők találkozópontja volt. Itt van a legtöbb vendéglátóhely egy helyen, itt zajlanak a legjelentősebb fesztiváljaink. A főterünk egyik ékköve az egykori Liberté Étterem és Kávéház, amely az elmúlt években a városháza segítségére volt, ott üzemeltek a felújítási idő alatt az irodák, de most újra visszakerült a régi üresség állapotába - így kezdte indítványát a csütörtöki képviselő-testületi ülésen Dobos József, független képviselő, a Civil Összefogás Városunkért Egyesület alapítója.

Hozzátette: Egykori bezárását követően sok javaslat elhangzott a hasznosítására, de mindhiába, hisz az ingatlan túl nagy ahhoz, és ezáltal a bérleti díjai is - amely az önkormányzati rendeletünk alapján egységes a belvárosban - ami a jelenlegi vállalkozói rezsi, illetve a bérek és azok járulékai által kigazdálkodható lenne. 

Ezért a javaslatom a következő lenne: Ahhoz, hogy az ingatlan bérbeadás szempontjából kiadható legyen, fel kell osztani legalább három részre, amely a mai technológiák mellett, (ytong, gipszkarton fal stb. ) könnyedén és költséghatékonyan megoldható, illetve víz és villany almérők felszerelésével több önálló üzlethelyiséget jelent. Ez a méret sokkal jobban kigazdálkodható egy modern kávézó, bisztro, vagy streed food étterem számára,  esetleg nyithat kis teraszt hozzá és máris feléled a főtér ezen része is, még több embert vonz és ez még jobb a belvárosi szolgáltatóinak, a belváros hangulatának, amely tovább öregbíti városunk hírnevét.

Az indítány lavinát indított el a testületben, lényegében minden hozzászóló támogatta, de nem teljesen úgy, ahogyan azt Dobos képviselő előterjesztette. Volt aki úgy szólt hozzá, hogy el sem olvasta.

Van rá érdeklődő?

Király József, (MSZP) képviselő, annyiban igazat adott Dobos Józsefnek, hogy valamit kezdeni kellene az ingatlannal, azt javasolta: vegye át a KIK-FOR városi ingatlankezelő és nézze át, tervezze meg a kiadás feltételeit, de egyelőre ne vágjuk kettőbe, vagy háromba.

Leviczky Cirill, (KDNP) képviselő elmondta, az általa vezetett szakképzőcentrum is látott benne fantáziát korábban,  egy fiatalos kávézó volt az elképzelés, de akkoriban kezdődött a városháza  felújítása és akkor költöztek be oda az irodák.

Kopping Rita, (DK) is egyetértett abban, hogy valamit kezdeni kellene az ingatlannal, de véleménye szerint sok pénzt emésztene fel a felújítása, ezért meg kéne vizsgálni a pályázati források bevonásának lehetőségeit.

Gál József, alpolgármester azt kérte: egyenlőre vegyük le a napirendről, mert vannak rá érdeklődök (vajon mikor akarta ezt közölni a testülettel?), inkább pályázatot írjunk ki a mihamarabbi a hasznosítására, ha pedig komolytalan a pályázó, akkor lehet újra tárgyalni arról, hogy hány részre osszuk fel a könnyebb és biztosabb kiadás érdekében. 

Vancsura István szerint akár a piaci ár alá is lehetne menni a kiadás feltételeivel az ingatlan hasznosítása érdekében, miközben Dobos József indítványa egyértelmű e tekintetben, hogy a belvárosi önkormányzati bérleti árat nem lehet csak a Liberté érdekében csökkenteni, mert az diszkriminatív, és jogosan kapnának kártérítést a más önkormányzati ingatlanok bérlői. Ezért javasolta a felosztását.

Dobos képviselő végül örömét fejezte ki, hogy támogatják képviselő-társai az indítványát, amelyre júniusban visszatér majd a testület.

Hogy is volt?

Liberté kávéházként kezdte, majd Túróczy Étteremként folytatta a pályafutását a patinás főtéri vendéglátóhely egy ideig. A sikeres hőskorszak óta nevezik a kecskemétiek megszokásból LIbertének, amely talán azért is hagyott mély nyomot az emlékezetekben, mert a névadás még a rendszerváltás előtt, az egypártrendszer idején, néhai Adorján MIhály tanácselnökösködése idején történt és elég nagy bátorságra utal, főleg azokat az akkori vezetőket méltatja, akik a nevet el is fogadták. 

Aztán 2012-től kettéválasztva: Rozmaring Étterem és Center Café lett. 

Kettéosztva már megosztódott a bérleti díj, ami közben másfél millióról csaknem kettőmillióra hízott. 

Aztán 2014 január elsejével visszakapta a város a Rozmaring Étterem és a Center Café üzlethelyiségeit, mert a bérlők nem tudták kigazdálkodni a tetemes bérleti díjat. 

Az éttermet és a kávézót üzemeltető Rozmaring Gasztro Kft. 2013-ban lényegében alig tudta fizetni az önkormányzati sarcot, több mint tizenötmillió forint bérleti, egymillió forint késedelmi kamatot, valamint csaknem egymillió forint területhasználati díjtartozást halmozott fel, ezért kérte a 2014 szeptember végig szóló bérleti szerződésének a  2013. december 31.-vel történő felmondását. Ezen felül kérte, hogy az önkormányzat számítsa be a ráfordított beruházásainak az összegét a díjtartozásba, amely valamivel több mint hat és félmillió forint, valamint azt a hárommillió forintot, amely a bérleti szerződés feltételeként kaucióként befizetett. 

Kiderült: az elvégzett beruházások beszámítása nem egyszerű, mert a bérleti szerződés erre vonatkozó megállapodást nem tartalmazott, végül a Lakástörvény alapján az önkormányzat elfogadta a Rozmaring Gasztro Kft. azon ráfordításait, amelyeket számlákkal tudott igazolni. A kivonások után megmaradt, mintegy hétmillió forint tartozást az üzemeltető cégnek január közepéig kell rendeznie. 

A Rozmaring később újra nyitott és napjainkig is üzemel a Malom tövében, a Mária utca sarkán, az egykori Ámor Drink Bár (köznapi nevén Gyurik Bár) helyén, igaz ez már nem bérlemény, hanem saját tulajdonuk. 

Ezt követően az önkormányzat újra meghirdette az egykori Liberté Éttermet és kávézó helyiségét, nem sok sikerrel, majd jött a városháza felújítása és az elmúlt években irodák üzemeltek az egykori kávézó falai között. 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Sajnos a levelem nem tudtam befejezni. A kérdésem az lett volna hogy fotó mellékelésre nincs lehetőség?
Györffy Anikó