Talán még a kecskeméti Felső-Komárnok utca lakói sem tudják, hogy honnan is származik utcájuk mintegy 100 éves elnevezése. A Kecskeméti és kerekegyházi hagyományőrző csoport kirándulása.

 

 

Az évszázados közös kapcsolat felidézésére, megörökítésére, az I. világháborús emlékhelyek előtti tisztelet megadására indult el egy, a Bács-Kiskun megyei Honismereti Szövetséghez tartozó kecskeméti és kerekegyházi hagyományőrző csoport június 11-13. között a hajdani Sáros vármegye északi részén, a régi országhatár mellett fekvő kis községbe.

Miután 1914 szeptember 24-én a cári hadsereg a Duklai-hágón keresztül betört a történelmi Magyarország területére az akkori Sáros vármegye egy részét megszállták, jelentős anyagi károkat is okozva. Bár az osztrák-magyar csapatok október 2-re kiszorították a támadókat, a károk tetemesek voltak.

A Tisza-kormány a háború ellenére azonnal megkezdte az újjáépítést, a feladatokat megosztották a megyék és a törvényhatóságok között. Így Kecskemétnek Felső-Komárnok, e főként ruszinok lakta kis falu jutott. Sándor István polgármester 1915 őszén látogatást tett Sáros-megyében, egyeztetett Szinyei-Merse István főispánnal az újjáépítésről.

Kecskemét Th. Jogú város, a civil szervezetek, intézmények, egyházak a városban állomásozó katonai alakulatok: a 38-as közös és a 29. népfelkelő ezredek jelentős összegekkel és munkával járultak hozzá az újjáépítő munkához. A munka viszonylag rövid idő alatt eredményeket hozott.

A kecskeméti és kerekegyházi hagyományőrző csoport június 11-én, csütörtökön indult el.

Az útirány Kelet-Felvidék-Kelet-Szlovákia történelmi városain át vezetett. Az első állomás Kassa volt, ahol a Kassai Figyelő szerkesztő-publicistája, az ismert irodalmár-történész Balassa Zoltán mutatta be a várost, majd végig kalauzolta utunkat. Természetesen sor került a dómban a Nagyságos Fejedelem sírja előtti tiszteletadásra, koszorúzásra is. Szemben lehetett helyet foglalni szülőháza előtt Márai Sándorral. A nagy író életnagyságú szobra is sugározza hatalmas intellektusát, ugyanakkor rezignáltságot is kifejeznek vonásai.

Kassa, Eperjes és Bártfa alapítása részben német eredetre nyúlik vissza, a szabad királyi város/Libera Regia Civitas/ címet Nagy Lajos királytól kapták.

Elragadó út vezet északi irányba, Bártfa érintetlenül maradt középkori városfalai, városközpontja, a Szent Egyed templom leírásához a csodálatos szó is szegényes. Bártfa-fürdő is páratlanul elragadó, XIX. századi klasszicista majd eklektikus stílusú fürdőépületeivel, szállodáival. Csak távolról pillanthattunk rá Zboró várára, ahol 1676 márciusában tartották Zrínyi Ilona és I. Rákóczi Ferenc menyegzőjét.

Bizonyára mindenki előtt ismert, hogy e terület az erdélyi és felvidéki fejedelmek/ Bocskai István, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc/ a rendi- és a vallásszabadságért vívott dicső küzdelmei színtere volt a XVII-XVIII. században.

A Kassa-Eperjes-Bártfa-Dukla útvonal földrajzi okok miatt a kereskedelem mellett a hadjáratok útvonala is volt a középkortól a XX. századig. Ez volt a középkori lengyel betörések útvonala, itt támadtak 1848-49-ben Schlick és Paszkievics herceg osztrák és orosz csapatai, a szovjet és csehszlovák haderők 1944 októberében. Északi irányba előretörve itt adtak hatalmas pofont 1919 júniusában Masaryk és Benes imperialista, hódító álmainak a Magyar Vörös Hadsereg alföldi és budapesti, volt közös és honvéd tisztjei és legénysége.

A szállás egy modern városban Svidnik/Felsővíköz/ volt. A lakosság jelentős része itt már nem is szlovák, hanem görög-katolikus ruszin, akik itt és akárcsak Kárpátalján is egyes mai  téves beállításokkal szemben semmiképp nem tekinthetőek ukránnak, közük sincs hozzájuk. Festői fa-templomaik, ikonosztázaik erős, mély, krisztusi hitről tanúskodnak.

Érdemes végiggondolni, akik itt, tehát a régi Abaúj-Torna és Sáros vármegyék területein esetleg megéltek példaként 80-90 évet, azok mintegy hat állam alatt élhettek. Így 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchiában, a Magyar Királyságban, 1919-ben a rövid életű Szlovák Tanácsköztársaságban, majd 1919-1938-39 között a polgári demokratikus Csehszlovák Köztársaságban. Ekkor a Felvidék déli része és Kassa, a Magyar Királyi Honvédség az I. bécsi döntést követő bevonulásával, Márai szavaival kifejezve, mint: „piros-fehér-zöld áradás.” visszatért hazánkhoz, a terület északi részén pedig a németbarát, független, a Jozef Tiso, a korábbi katolikus plébános vezette Szlovák Állam rendezkedett be. 1945 után az etnikai homogenizációt, a német és magyar kisebbségek jogfosztását  meghirdető kommunista vezetésű Csehszlovák Köztársaság, majd Csehszlovák Szocialista Köztársaság története is e vidéken kezdődött és tartott a rendszerváltásig és a független Szlovákia 1993-as létrejöttéig. Rövid fellélegzést, politikai kulturális reményeket csak a prágai tavasz adott 1968-ban.

Pénteken egy délkelet-lengyelországi út következett, az úti cél Przemysl városa és erődrendszere volt. A San folyó által átszelt, a Monarchia századfordulós, eklektikus építészeti jellegzetességeit magán viselő várost mintegy 25 kilométeres átmérőjű körben védelmező erődrendszert 1914 szeptembere és 1915 március 22. között óriási hősiességgel védte az I.-VIII. védelmi körzetben mintegy 130000 osztrák-magyar katona Hermann Kuzmanek tábornok vezetésével, az orosz túlerővel szemben. Ismeretes, hogy a hősies védelem képes lett volna a további ellenállásra, azonban az élelmiszertartalék elfogyott, így fel kellett adni a várat. A városban egyébként a fegyverek között sem hallgattak a múzsák, megjelentek a Tábori Újság és a tragikus sorsú, a hadifogságban meghalt költő, Gyóni Géza verseskötetei, a Teatr Polski/Zasanie/ komolyzenei koncerteknek adott helyt, ahol a fáradt katonák Verdi, Chopin, Wieniawsky, Friemann, Mozart, Schubert műveit hallhatták.

Przemyslben megtekintettük a XV. számú erődöt/Borek/, mely egészen közel van a mai lengyel-ukrán határhoz, majd koszorút helyeztünk el a város katonai temetőjében.

Szombat délelőtt, egy katonai temető megtekintése után, 10 órakor került sor Felső-Komárnok községházája előtt a háromnyelvű/magyar, szlovák, ruszin/ emléktábla leleplezésére.

Az avatóbeszédet Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja mondotta el. Székelyné Kőrösi Ilona történész ismertette Kecskemét szerepét Felső-Komárnok újjáépítésében, majd tolmácsolta Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester asszony köszöntését, majd Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány elnöke ismertette a környék hadisírjainak, emlékhelyeinek helyzetét, perspektíváit. Palotás Gábor korabeli katonadalok előadásával emelte az esemény atmoszféráját.

Ezt követően Daniela Stefancova polgármester asszony és Szesztay Ádám főkonzul leleplezték az emléktáblát, majd msgr. Martin Tkacin görög-katolikus lelkész felszentelte. Az ünnepség előtt ő celebrált istentiszteletet a közeli templomban. Ezt követően elhelyezték Felső-Komárnok, Kecskemét koszorúit. A Szent-György Lovagrend Alföldi Priorátusa nevében dr. Kala Molnár Sándor főprior helyezte el az emlékezet koszorúját. Egy idős felső-komárnoki férfi meghatottan mutatta be édesapja hajdani k. u. k. egyenruhás képét, mintegy kifejezve érzéseit a hajdani közös haza és hadsereg iránt.

Az ünnepséget követően a kedves helyiek vendégül látták a kecskemétieket. A hazafelé tartó út utolsó állomása Eperjes volt, ahol a gyönyörű városközpont és templomok mellett bepillanthattunk Kossuth Lajos és Márai Sándor Alma Materébe, a ma is evangélikus líceumként működő iskolába. Eperjesen született 1917-ben, mint az evangélikus jogakadémia tanárának fia, Maléter Pál az 1956-os forradalom és szabadságharc honvédelmi minisztere.

Csak javasolni lehet mindenki számára, hogy keresse fel az I. világháború és a régi magyar múlt nagyszerű emlékeit és értékeit e tájon.

Károlyfalvi József