Mikor szállítja el a gazdátlan autót a városrendészet?

2024 már 8
Megosztás

Egyre több Kecskeméten a gazdátlan, elhanyagolt gépjármű, van, hogy hetek, hónapok óta áll egy parkolóban, egy utcában az üzemképtelen autó, nem egyszer akadályozva a forgalmat. 

Sokan azonnal felteszik valamelyik közösségi oldalra és a városvezetést bírálják, hogy micsoda gazdátlan város ez, egyesek pedig egyenesen a Kecskeméti Városrendészetet értesítik, aztán, nem egyszer, jó ideig nem történik semmi, de mitől függ, mikor lehet egy közterületen vesztegelő járművet szinte napok alatt elszállítani és miért van az, hogy nem egyszer több ideig tart?

Az első és alapvető kérdés, hogy

Van-e rajta rendszám?

Ebben az esetben ugyanis a városrendészetnek könnyebb dolga van.

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 59. § (3) bekezdése szerint: „Azt a hatósági jelzéssel nem rendelkező járművet, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, főútvonalon tilos, mellékútvonalon – közterület-használati engedély nélkül – legfeljebb 10 napig szabad tárolni. Az úton e rendelkezések megszegésével tárolt járművet a rendőrség, a közterület-felügyelet, a közút kezelője – a tulajdonos költségére – eltávolíthatja.”

Ez az alaptörvény, amelynek értelmében a Közterület-felügyelők a rájuk vonatkozó jogszabályok alapján: “a helyi közúton közterület-használati engedély nélkül tárolt, hatósági jelzéssel nem rendelkező azon járművön, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, értesítést helyez el, amely tartalmazza a jogkövetkezményre történő figyelmeztetést. Az értesítés elhelyezésétől számított 10 napot követően a felügyelő az érintett járművet elszállítással eltávolíthatja.”

Mit mond a helyi rendelet?

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek használatáról szóló 5/2022. (IV. 28.) rendelete

A Rendelet értelmében üzemképtelen, így különösen a hatósági engedéllyel, vagy rendszámmal nem rendelkező, a látható állapotát tekintve a forgalomban való részvételre alkalmatlan vagy a közúti közlekedésre sérülése miatt alkalmatlanná vált gépjárművek közterületen történő tárolásra közterület-használati hatósági szerződést kell kötni. 

Aki a közterületet hatósági szerződés nélkül használja, azzal szemben a jegyző közigazgatási bírság szabhat ki, a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki.

Az Üzemképtelen gépjárművek közterületen való tárolásának díja: 5616,- Ft/m2/hó (havi 40-50 ezer forint a közterület-használati díj az autó méretétől függően)

Ezekben az esetekben a felügyelő szintén értesítést helyez el a gépjármű szélvédőjén. Ha rendszámmal rendelkezik az autó és a közbiztonságot, vagy a közúti közlekedést nem veszélyezteti, akkor az értesítőn túl levelet küldünk a tulajdonosnak/üzembentartónak, amiben tájékoztatjuk a jogkövetkezményekről. Az esetek zömében a tulajdonos az írásbeli felszólításunkra el szokta vinni az autót a közterületről.

- Ha nem tudjuk elérni a tulajdonost, nem veszi át a levelet, külföldi állampolgárságú, akkor nem sokat tudunk kezdeni az autóval, mondta dr. Német Zsolt, a Kecskeméti Városrendészet vezetője, de általában ezt a problémát is megoldja az idő, mert a régóta közterületen veszteglő járműveket rajtunk kívül mások is észlelik és lassan kezdenek róla eltűnni a tartozékok, így a rendszám is, és akkor 10 nap után el tudjuk szállítani. 

A napokban egy helyi bevásárlóközpont parkolójából szállítottak el egy kerekeitől megfosztott jűrművet.

Szabálytalanul elhelyezett gépjárművek

Könnyebb dolga van a közterület-felügyeletnek, ha a gépjármű tiltott helyen áll, vagy esetleg, kijelölt rakodóhelyen szabálytalanul tartózkodik, vagy  a mozgáskorlátozottak gépkocsijai részére fenntartott helyen áll.

- A közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyeztető gépjármű, a törvény szerint – az üzemben tartó értesítése mellett – elszállítással eltávolíthatja a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti - tudtuk meg dr. Német Zsolttól.

A jármű elszállításáról a közterület felügyeletnek a rendőrséget is értesítenie kell.

Kecskeméti statisztika

2023-ban 389 db üzemképtelen, vagy a közúti forgalmat, a közbiztonságot veszélyeztető autó tulajdonosát figyelmeztettük írásban és 55 gépkocsit szállítottak el városunk közterületeiről.

Az elszállítás oka: rendszám nélküli volt, vagy közúti forgalom biztonságát, vagy a közbiztonságot veszélyeztette.

Közbiztonságot veszélyeztető – pl.: hajléktalanok éltek benne; az Arborétum mellett lévő, elhagyott autóban pl.üzemanyagkannák voltak.

Költségek

A kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 5/2009. (X. 16.) IRM rendelet alapján: a jármű elszállításának költsége: 17.250,- Ft + ÁFA, a jármű tárolásának és őrzésének költsége naponta: 1.200,- Ft + ÁFA; a jármű értékesítésének költsége: 11.500,- Ft + ÁFA.

Mi a sorsa az elszállított járműnek?

Ha a tulajdonos (üzemben tartó) nem állapítható meg, vagy a felszólítás ellenére az elszállított járművet az elszállítástól számított hat hónapon belül nem veszi birtokba, a felügyelet a járművet értékesítheti vagy más módon hasznosíthatja. Ha az elszállított jármű tulajdonosa a jármű értékesítését követő hat hónapon belül jelentkezik, részére az értékesítésből befolyt, a tárolási költséggel csökkentett ellenértéket ki kell fizetni.

Az elszállítás költsége a jármű üzemben tartóját terheli. A járműhasználat jogszerű akadályozása folytán keletkezett kárért a felügyelőt, illetve a felügyeletet nem terheli kártalanítási kötelezettség.

A jármű elszállítása során, az abban keletkezett vagyoni kárért a felügyeletet kártalanítási felelősség terheli.

Hová forduljunk ilyen esetekben?

Dr. Német Zsolt intézményvezető arra kéri a Tisztelt Lakosságot, hogy segítsék a Városrendészet munkáját azzal, hogy a lakókörnyezetükben észlelt üzemképtelen, illetve forgalmi rendszám nélküli gépjárművekről értesítik a felügyeletet a 20/621-5599-es számon, a varosrendeszet@kecskemet.hu e-mail címen, a Városrendészet Facebook oldalán, vagy az intézmény honlapján található bejelentő felületen (https://kecskemetivarosrendeszet.hu/ugyintezes/lakossagi-bejelento/) keresztül.