Ellentmondásos vallomások a SILVER-perben
Folytatódott a 23 éve, a SILVER-disco melletti síneken halálra gázolt fiatalember büntetőügye a Kecskeméti Törvényszéken.
Mint ismert: az ügyet három éve porolták le és kulcsfontosságú volt hozzá az egykori szórakozóhely biztonsági személyzete főnökének tett vallomása, miszerint, azon a végzetes hajnalban nem baleset, hanem gyilkosság történt.
A két éves nyomozás végén előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében emeltek vádat két egykori kidobó ellen. A vád szerint az áldozatot szóváltás és dulakodás után kivezették az épületből, viperával bántalmazták, majd a sínekre fektették, ahol később a hajnali vonatjárat halálos sebet ejtett a tarkóján. A két egykori kidobó mindvégig tagadta a vádat.
Az áldozat anyja félt
A pénteki tárgyaláson a néhai áldozat édesanyját szerették volna meghallgatni, aki azonban egészségügyi okokra hivatkozva kimentette magát, sőt, az ügyészség a későbbi meghallgatásától is eltekintene. Ennek okán a 23 évvel ez előtti vallomását, valamint az újrakezdett nyomozásban tett vallomását olvasta fel Czakkerné dr. Pásztor Anita bíró.
Az asszonynak a 23 éve elmondott vallomása szerint az utolsó estén a fia lefürdött és elment, aztán ő is nyugovóra tért, de éjfél után arra ébredt, hogy valaki nyomja a kapucsengőt. A fia állt a kapu előtt és egy másik, erős testalkatú férfi, aki feljött vele és Kicsi becenévre hallgatott. Az édesanya megjegyezte a vallomásában, hogy a fia erősen ittas volt, mondta is neki ne menjen újra el, de a fiú hajthatatlan volt. A kezét csókolgatta, ő pedig egy üveg bort bontott a két fiatalembernek.
Hozzátette: a fia gyakran ájulásig itta magát, volt olyan, hogy valahol lefeküdt és elaludt. Egyszer a lépcsőházban is így találtak rá, a bejárati ajtón még bejutott, de a lakásba már nem sikerült felmennie. Ekkor látta utoljára.
Az albán maffia színezi a történetet
23 évvel később az asszony már azt mondta, hogy ő ilyeneket nem mondott, ezeket a rendőrök írták bele a vallomásába.
Csak arra emlékezett, hogy a fia a kezét csókolgatja és édesanyának szólította. Később tudatosult benne, hogy ezek a fia búcsúszavai voltak.
Hozzátette: az eset után figyelni kezdték, nem egyszer két férfi ült a ház előtti padon. Egy alkalommal pedig a fia volt főnöke elvitte egy sötét autóban Lajosmizsére. Ott egy vendéglőben egy sápadt arcú férfivel találkoztak aki a fia iránt érdeklődött. A fia főnöke szerint ez a férfi az albán maffia főnöke volt.
Egy másik alkalommal egy kecskeméti vállalkozó megkereste és azt mondta neki, ha fizet egymillió forintot, akkor kideríti, ki ölte meg a fiát.
Alapoztak, majd pezsgőztek
A következő tanú a néhai áldozat Kicsi becenevű barátja volt, akivel a végzetes hajnalban elindultak az áldozat édesanyjának lakásából a SILVER discoba. A férfi fenntartott a 23 évvel ez előtt tett vallomását. E szerint azon a szombat estén a Petőfiváros egyik kocsmájában alapoztak, Gucó, mert az áldozatnak ez volt a beceneve, konyakos kólát ivott. Aztán bejöttek a városba, amikor az áldozattal felmentek a lakásukba. Ott ittak még bort és mielőtt elindultak az áldozat nem a kezén, hanem az arcán puszilta meg az édesanyját. A költséghatékony ivás érdekében először nem a diszkóba mentek, hanem a mellette lévő benzinkúthoz, ahol legurítottak még egy két üveg pezsgőt energiaitallal. Éjjel egy óra után tértek be a SILVER-be. Fenn megállt néhány percre beszélgetni egy ismerősével és látta, ahogy Gucó táncol, majd elvesztette szem elől. Keresni kezdte az épületben, majd kiment, megkérdezte a taxisokat, valamint két fiatalembert a vasútátjárónál, benézett a benzinkútra is, de senki sem látta. Visszament a diszkóba aztán hajnali három óra magasságában hazament. Nem vett észre semmi szokatlant. Hozzátette:
nem emlékezett olyan esetre, hogy a SILVER-ből bármikor is kivezették volna Gucót. Azt is elmondta: volt olyan eset, hogy Guco eltűnt, elment másik diszkóba, vagy hazament, arra viszont nem emlékezett, hogy bárhol is lefeküdt volna, igaz, ezt a 23 évvel ez előtti vallomásában mondta.
Autólopás az új elem
A bíró rákérdezett arra, hogy a három évvel ez előtti vallomásában miért mondta azt, hogy “kimegyek utána, ne adj isten baja lesz.”
Ezt pontosan mire értette, miért merült fel benne? Kicsi erre annyit válaszolt: a biztonsági emberek szigorúak voltak.
Ügyvédi kérdésre hozzátette: nem tud arról, hogy Gucó bármikor is kábítószert fogyasztott volna. Arra sem emlékezett, hogy a két vádlott kidobót látta volna a végzetes estén. Hangsúlyozta: szerinte a 23 évvel ez előtti vallomása a hitelesebb és pontosabb.
Bár 23 éve semmiféle olyan jellegű információ nem merült fel arra vonatkozóan, hogy Gucónak bármiféle alvilági kapcsolatai lettek volna, a pénteki tárgyaláson viszont az egyik védő kérdésére már kibontakozott egy hallomástörténet, miszerint az áldozat egy autótolvaj kör számára végezett bizonyos munkákat és ezek épp a SILVER-kidobók főnökének az autóját lopták el és akkor életveszélyes fenyegetések röpködtek a kecskeméti éjszakában.